Vampira

2009.12.05. 23:35

Ma vámpír napot tartottam. Hajnal 5-kor feküdtem le, aztán délig aludtam, mint akit fejbevágtak. Aztán volt egy kis elintézni valóm, de kb délután 3-tól este 8-ig ismét szundiztam. Már nagyon ki voltam merülve, az elmúlt 2 napban 7 órát aludtam összvissz. Be kellett pótolnom. Most pedig előttem az éjszaka...Komolyan, annyi dolgom lenne, mint például bevásárolni karácsonyra. Kár, hogy nincsen nonstop pláza. Bár valószínűleg csak egy-két magamfajta hülye vámpír ténferegne benne. Marad a net meg az olvasás szóval. / Az Alkonyatot olvasom éppen, teljesen magával ragadott ez a szerelmi történet/.

Nincs áram nálunk. Kicsapódott a biztosíték. Tegnap kicsit megijedtem mikor jöttem hazafelé, és biztosra vettem, hogy valamelyik fiú otthon van. Ehelyett csak a nagy csend és sötétség fogadott, illetve az a hátborzongató érzés, mint ha nem lennék egyedül. Bepánikoltam és kimenekültem a lépcsőházba, ott felhívtam Villangót. Elmondta mi történt, és "velem maradt", amíg visszamentem és kiderítettük, hogy kizárólag, de azért Steeve szobájában van villany, ja és hogy senki nem lopódzott be a szobámba...:) Később mégegyszer felhívott, hogy oké vagyok-e, fogok-e tudni így aludni, vagy jöjjön haza. Pedig a csajánál volt. Kedves tőle, nem? Azért ezt értékelem.

Kimondottan jól vagyok mostanában. Olyan lelki békét érzek, illetve eléggé ki vagyok békülve önmagammal. Még egyik kollegám is megjegyezte minap, hogy mióta visszajöttem a wellnessről, láthatólag megnőtt az önbizalmam. Azelőtt sokkal törékenyebb, esetlenebb voltam szerinte. Úgyhogy nagyon örülök, hogy kifelé is sugárzom, amit belül érzek. A wellness nagyon jó volt amúgy, nem gondoltam, hogy nem csak testileg, hanem lelkileg is ilyen jót tesz az embernek.

Voltam randizni kb 1 hete. A Csajok és pasik révén. Még ilyet nem csináltam, hogy egy teljesen idegen emberrel talizzak. Nem is sikerült jól, mert egy igazi seggfej volt. Pontosan az az emberfajta, amit nem birok elviselni magam mellett. Nem is pazarlok rá betűt.

Jövő héten személyzeti buli lesz. El tudom képzelni, hogy a fiúk már kötik a fogadásokat, hogy kivel fogok összejönni. Lehet, hogy csalódást fogok okozni nekik, ugyanis nem tervezem. Nem akarok senkit megszerezni. Persze nem zárom ki a lehetőséget, mert ugye lesznek ott ismeretlenek is, illetve az alkoholtól forrni fog a vérem, főleg, hogy már egész régen nem éreztem férfit magamhoz közel. Majd kiderül. Arra már számítok, hogy 2-3 szerelmi vallomást be fogok gyűjteni. Meg vannak rá a jelöltjeim. Ám ezek mind esélytelenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://lylyth.blog.hu/api/trackback/id/tr421576992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picujkaaaa · http://picujka.blog.hu/ 2010.03.05. 18:48:40

Húha,én másfél évig állítottam, hogy engem nem tud megbaboznázni ez a kis hülye vámpíros love story...
és most... meg... könyvek a polcomon, és a new moon premierjén is voltam! :D
Szóval csak óvatosan! ;)

Liyliyth 2010.03.31. 21:53:43

Elég sokat jelent nekem. Nem maga a vámpír story, hanem maga a szerelem, amit egymás iránt éreznek. Stephenie Meyer nagyon jól át tudta hozni számomra. Mélyen érintett./Most éppen angolul olvasom a twilight-ot a nyelvvizsga miatt.Egy élmény!/
süti beállítások módosítása