Huzavona

2010.05.06. 13:06

Nos, az elmúlt egy hónapban ismét elkövettem azt a hibát, amit a múltkor kifejtettem. Lefeküdtem Villangóval. De most már elég sokáig tartott a dolog, nem fél percig. Ám ezúttal sem hagytam, hogy teljesen kiforrja magát a helyzet, mert idő előtt kiszálltam a buliból. Szóval nem élvezett el. Tudom, hogy ez nem korrekt dolog, és nagyon szar lehetett neki. Viszont hiába volt jó/mert jó volt!:)/, közben olyan zavaró gondolataim támadtak, nagyon nehéz ezt így megfogalmazni, de kicsit olyan volt, mint ha a tesómmal lennék, illetve szinte már láttam magam előtt, hogy másnap reggel kinn ülünk a konyhában, és megkérdezem milyen volt a csaj, ő meg elmeséli részleteiben, mint már annyiszor. Csak most én voltam az a csaj! És elmesélt volna magamnak! Nehéz volt kilépni, küzdött velem, nem akart elengedni, többször is visszarántott, de végül én győztem. Bár azt mondta, nem érti, ha  idáig eljutottunk, már úgy is mindegy. Én nem így éreztem.  Az is zavaró volt, hogy egy kicsiny kis őzikének éreztem magam, mert Villangó nagy vadász egyébként, most is erre játszott, és nem akartam ilyen könnyen elesni. Mert én nagy vad vagyok.:)

Ez olyan három hete történt, azóta szélcsendes időszak honol, nem beszélünk erről az egészről, nagyjából olyan minden, mint eddig, bár néha némi szexuális feszültség érzékelhető. El tudom képzelni, hogy lesz még következő epizód, de addigra össze kell szednem magam, mert ez az adom is magam, meg nem is...gáz!

Zé is felbukkant ismét. Találkoztunk többször is véletlenszerűen, aztán hívott hozzájuk bulizni, de nem mentem. Múlt héten elmentünk kocsmázni, utána magához invitált. De nem mentem. Elég könnyen mondtam nemet, és elég jól viselte. Bár nem tagadom, hogy még mindig megmozgatja a szexuális fantáziám...

Ennyi van nagyjából, na meg május! Kedvenc évszakom, olyan jó idő van! Még most is, mert imádom az esőt, ha nincs túl hideg! :)

Szerző: Liyliyth

1 komment

Már rég nem jelentkeztem, azért is, mert nem sok minden történt. Csak a meló, néha egy-két buli, elvesztettem egy jó barátom, de aztán hamar vissza is kaptam, párszor összefutottam Zével, de csak dumáltunk, és jövő héten nyelvvizsgázom, gyönyörű lesz, nem vittem túlzásba a tanulást, kb hülyét fogok csinálni magamból, de elmegyek, ha már pénzt adtam érte!

És szerelem, szex, gyengédség? :)

Nos Villangóval a minap kissé öszeszűrtem a levet. Elmentünk bulizni többen, ami úgy végződött, hogy még itthon is ittunk és beszélgettünk a konyhában Villangóval, közben a kollégája elaludt az én ágyamban, és Villangó nem engedte felkelteni, hanem behúzott a szobájába, hogy aludjak vele. Máskor is volt már ilyen, de nem történt semmi, csak némi simogatás, meg kiskifliben aludtunk. Hát most több volt, mint kiskifli!:)

Ő kezdte meg az egészet, de én meg folytattam, mert hihetelenül jó volt az érintése, a csókjai, és jó volt viszonozni. Csak nem tudtam hol a határ. Most már tudom hol kellett volna leállni, de akkor nem tudtam gondolkozni ezen, hirtelen jött minden. Eléggé belemelegedtünk, ő elsősorban, én meg sodródtam. Konkrétan el is kezdtük csinálni, már bennem volt, de leállítottam. Lehet, hogy már mindegy lett volna, de nekem nem ment, nem akarok lefeküdni a lakótársammal! Nem tartom ezt normális dolognak! Milyen alapon? Csak azért, mert épp kapóra jövünk egymásnak?  És aztán mi lenne? Ha éppen nem lenne csaj nála, bekopogna hozzám, és időnként szexelnénk egyet. Ez így nem jó. Egyébként több, mint öt hónapja nem voltam férfival, talán ez mentségemre írható.

Na és most tök kellemetlen, azt se tudom, hogy viszonyuljak, mint ha mi sem történt volna, vagy hogyan? Zavar, hogy már látott mesztelenül, egyebekről már ne is beszéljünk. Ráadásul a másik lakótársam aznap reggel benyitott a szobájába, és ha nem is látta, hogy mesztelenek vagyunk, a biztonság kedvéért a bugyim azért a földön figyelt. Meg lehet a vélaménye gondolom.

Szóval ez van, kíváncsian várom ezután mi lesz...

Szerző: Liyliyth

1 komment

1.

2010.01.09. 22:06

Szóval az új évtized első bejegyzése!:)

Eltelt a karácsony jó gyorsan, nem is volt karácsonyi hangulatom, gondolom, mert olyan meleg volt, meg minden. De legalább együtt voltunk, nővérem is hazajött, meg pihentem is kicsit. Aztán a szilveszteri hét nagyon kemény volt ám, dolgoztam szinte mindig, és ütős forgalmak voltak. Viszont hihetetlen mennyiségű pénzt is begyűjtöttem ennek fejében. Azóta most van alkalmam pihenni igazából elsőnek. Szabad hétvége. Rám fért, mert megfáztam ráadásul, ki kéne feküdnöm. Főztem lasagnét és tequila sunriset iszogatok. Sokat gondolok rá. Változások vannak a munkahelyemen, amiknek nem örülök, többek között azért sem, mert nem jók ránézve. Utálom szomorúnak látni! Azt akarom, hogy nagyon jó legyen neki minden! Kicsit aggódom.

Ja, még decemberben betöltöttem a 26-ot. Életem első kapuzárási pánikja. Közelebb a 30-hoz. És még annyi mindent szeretnék! Például a tetoválást is mindig csak terveztem, majd, majd. Mikor? Majd 35-40 évesen?! Ideje megcsináltatni! Már csak el kell döntenem, hogy váll vagy derék. Vagy mindkettő.

Aztán egy fél-egy éven belül lépnem is kéne már egy nagyot a jövőm építésének érdekében, mert tényleg már csak néhány évem maradt, hogy megfogjam a pénzt. Úgy hogy össze kell szednem a bátorságom, és nekivágni az ismeretlennek és feladni mindent. Hamarosan remélem meg tudom tenni.

Zűrzavaros

2009.12.16. 12:21

Nos, a bulinak lettek némi következményei rám nézve. Ahogy visszamentem dolgozni, pár nappal utána, hallom ám Levistől, hogy mennek a pletykák, miszerint én P.vel kavartam, a nyakában volt a lábam, stb., ami várható is volt, ugyanis amikor összegabalyodtunk, két másik kollegám a mellettünk lévő boxban ült. Igen ám, de a kis mocsok, arra a kérdésre, hogy miért viharzott el olyan hirtelen, és miért akart hazzamenni, azt hazudta, azért, mert én haraptam, karmoltam, és ez kompromitáló lett volna a barátnője előtt! Miközben a valódi ok, hogy nem bírta belémrakni! Mért nem vállalja fel? Vagy talán annyira cink, hogy időnként neki is nemet mond egy-egy nő?! És ami talán még ennél is durvább, P. olyat is mondott, hogy én csak azzal nem voltam jóban, aki nem akarta! Igazán? Ez kurva érdekes! Akkor egy hangyányit több hódítást zárolhattam volna.

Na, nekem se kellett több, amint bejött a szarházi, egyből kérdőre vontam, hogy mit hazudgál, és miért mond ilyenket rólam. Tagadta, hogy ő ezt mondta volna, legalábbis nem csak ő, mert mindenki látta mit műveltem, csak én annyira berúgtam, hogy nem emlékszem. Aztán elkezdi sorolni, hogy én smároltam vele, Atosszal, J.vel(!)! És hogy Atosz is, ő is miattam ment haza. Mondtam, h Atosszal én egyáltalán nem kavartam, illetve mi neki a kavarás? Mert ha az, h táncolok vkivel, illetve átölelem annak számít, akkor valóban kavartam az emberek felével! De azt kijelentettem, h az Atosszal tuti nem smároltam, nyugodtan kérdezze csak meg. J.vel kapcsolatban elbizonytalanodtam. Azt vágom, h a végére eléggé össsze voltunk melegedve, ölelgetett, és miközben táncoltunk, nyúlkált bele a nadrágomba. De én meg leállítottam, ezért is nem vágom, hogy smároltunk volna, és hogy hogy nem emlékszem, ilyen még nem volt! De nem fogok elé állni és megkérdezni, nem csinálok hülyét magamból, főleg, h még alig ismerem, nem is nagyon dumáltunk még. Szóval ha ez igaz, ez elég cink tényleg, pláne, hogy nős is. De ha smároltam vele, akkor smároltam, már nem tudom visszacsinálni! És az meg biztos, h nem P. fog felettem pálcát törni! Szóval vele eléggé összeugattunk, több mindenki füle hallatára, mert biztos csak neki nem fekszik az én bulizási stílusom, úgymond. Mondom, neked meg nem kell hozzá buli, te annélkül is ezt csinálod. Erre ő: Mondod te, az erkölcs mintaképe!-Én: Akárhogy is volt, én bármit megtehettem, mivel nincs semmi kötöttségem, nem úgy, mint neked!

Igen, főleg hogy elég durva dolgok derültek ki az utóbbi pár napban. P. az egyik kolleganőmmel már hónapok óta szexuális viszonyt folytat, holott mindkettőnek kapcsolata van. Ám az utóbbi pár hétben, el kezdte fűzni egy másik kolleganőmet, Svetlanat is. És vele pedig a buli előtt dugtak. És mára már Svetlana is kirúgta a pasiját, meg állítólag P. is a csaját, és köztük most valami komoly szövődik. Gratulálok! Nekem ilyen férfi kapcsolatba biztos nem kéne! És még jó, h nem dugtam vele, így nem álltam be a sorba.

Szóval zajlik az élet! De hát így szép, nem?

Gátlások nélkül

2009.12.09. 14:39

Tegnap volt a bulink. Még most is be vagyok rúgva. De ezt megírom, aztán össze kell, hogy szedjem magam, mert haza akarok menni a tesómhoz. Le locsoltak pezsgővel. Tökre meg van keményedve tőle a hajam, meg össze van állva. Na de a lényeget...

Ezek a bulik mindig másak. Nem tudom egy lapon említeni azzal, mikor csak szimplán elmegy az ember partyzni. Ingyen folyik a pia. Ki se kell kérned, mert folyamatosan hozzák. Illetve az emberek nagy százalékát ismered, legtöbbjüket szereted is. A pia miatt meg még azt is szereted, akit amúgy nem.Felszabadulnak a gátlások, a kordában tartott, kimondatlan gondolatok,érzések, vágyak, ösztönök. Nem mentségeket keresek, hanem ez így van.

Elég jó csajnak tartom magam, de nem számoltam vele, hogy majd ennyien meg akarnak baszni.

A várt szerelmi vallomásokat nem gyűjtöttem be. Éreztem ezen emberek felől a rajongást, és egyik-másikuk próbálkozott jeleket küldeni felém, hogy megtudjam, amit már rég tudok. De vallomásokra nem volt alkalmuk, túlságosan le voltam kötve a többiekkel. A többiek...

Hol kezdjem?

Atosz. Az előzmények a nyári irásaimban benne foglaltatnak. Kb azóta is Madárkával jár, össze fognak költözni, nagy a szerelem. Egyszer csak fogja magát, magával húz a buliról, egy eldugott helyre, és azt akarja,amit. Gyönyörű testem! :) Nem kellett volna vele mennem, tudom, de bizonyítani akartam, amit bizonyítottam is: én ebben nem vagyok partner!/Bár azt meg kell mondjam, hogy eléggé ki vagyok éhezve, egész nap a szexre vágytam, pia nélkül is, ami talán 2 hónap pasi hiány után érthető is./ Nemet mondtam szóval, de látszott, hopgy kurvára nem erre számított. Szar ügy! És őszintén sajnálom, hogy ekkora faszfejek a férfiak/szinte kivétel nélkül/, hogy ha minden oké, mindent megkapnak, akkor is szemrebbenés nélkül megbasznak egy másik nőt, ha úgy adódik! Hozzá tenném, ha nem lenne  Madárka, akkor is nemet mondtam volna. Szerinte lezáratlan ügyünk van. Úgy tűnik ez így is marad. Bár később azt mondta, ha igent mondtam volna, ő végülis akkor is megállta volna. Igen, biztosan... Utána nem sokkal haza is ment. Lehet így meghalt a buli számára.

P. a másik. Pontosan ő az, akitől megfogadtam, hogy távol tartom magam, ugyanis mostanság 2 másik kolleganőmmel is kavart. Most akkora ász! Valahogy egymás mellé keveredtünk, és elkezdtünk csókolozni, majd egyszercsak fenn voltunk az emeleten, ahol még 1-2 szerelmes párocska volt rajtunk kívül. És ott az egyik asztalon szinte szó szerint megbasztuk egymást. Ruhán keresztül persze. Bár a végére már csak egy szál melltartóban voltam, de nemet mondtam ismét. Be is rágott, és otthagyott a picsába. Később még beszéltünk, és azt mondta, döntsem már el mit akarok, mert elege volt a játékból! Kérdezetem, hogy de jó volt-e. Azt mondta igen, de felesleges. Nem hinném. Hogyan lehetne felesleges, ami jó? Nem bánom egyébként ezt. Hihetetlenül nagy élmény volt. Tombolt a szenvedély. Nem is csoda, hiszen már egy éve folyik ez a játszma kettőnk között, izzik a szexuális feszültség rendesen. Döntsem el mit akarok! Én le akarok vele feküdni. Kívánom, ezt diktálják az ösztöneim. De képtelen vagyok megadni magam....

Smároltam Levissel. Nem tudom, hogy lehetséges ez, de megtörtént. Nem kellett volna. Mindegy, ez van.

Nem részletezném tovább, még bepróbálkozott 1-2 ember, akiktől nem is vártam volna.Eléggé összefolynak időnként az események.

A jó híremnek annyi, az már biztos. Ezeket látták egy páran, és azt is, hogy Atosszal kettesben elhagytuk a buli területét....Ég az arcom kicsit. És fáj a farcsontom is, annyira, h menni alig tudok, mert kétszer én úgy elestem! Legalábbis 2 rémlik...:)

Szép kis buli volt szóval.

Feloldódtak a gátlások, és történtek olyan dolgok, amik soha többet nem fognak valószínűleg. Jó oldala is van mindennek. Köszönöm Istenem, hogy átölelhettem és Ő is átölelt, mert hihetetlenül jó érzés volt. Mert " heted hét országban nem találtam mását". Kár, hogy semmi esélye a dolognak. Pont azért, mert Ő nem azt nézi egy nőn, hogy kit hogy basszon meg, ja és azon kevesek egyike, aki nem lépne félre. / De ugye, ha átölelt, akkor tuti, hogy kedvel engem, ugye?/

Szerző: Liyliyth

1 komment

Vampira

2009.12.05. 23:35

Ma vámpír napot tartottam. Hajnal 5-kor feküdtem le, aztán délig aludtam, mint akit fejbevágtak. Aztán volt egy kis elintézni valóm, de kb délután 3-tól este 8-ig ismét szundiztam. Már nagyon ki voltam merülve, az elmúlt 2 napban 7 órát aludtam összvissz. Be kellett pótolnom. Most pedig előttem az éjszaka...Komolyan, annyi dolgom lenne, mint például bevásárolni karácsonyra. Kár, hogy nincsen nonstop pláza. Bár valószínűleg csak egy-két magamfajta hülye vámpír ténferegne benne. Marad a net meg az olvasás szóval. / Az Alkonyatot olvasom éppen, teljesen magával ragadott ez a szerelmi történet/.

Nincs áram nálunk. Kicsapódott a biztosíték. Tegnap kicsit megijedtem mikor jöttem hazafelé, és biztosra vettem, hogy valamelyik fiú otthon van. Ehelyett csak a nagy csend és sötétség fogadott, illetve az a hátborzongató érzés, mint ha nem lennék egyedül. Bepánikoltam és kimenekültem a lépcsőházba, ott felhívtam Villangót. Elmondta mi történt, és "velem maradt", amíg visszamentem és kiderítettük, hogy kizárólag, de azért Steeve szobájában van villany, ja és hogy senki nem lopódzott be a szobámba...:) Később mégegyszer felhívott, hogy oké vagyok-e, fogok-e tudni így aludni, vagy jöjjön haza. Pedig a csajánál volt. Kedves tőle, nem? Azért ezt értékelem.

Kimondottan jól vagyok mostanában. Olyan lelki békét érzek, illetve eléggé ki vagyok békülve önmagammal. Még egyik kollegám is megjegyezte minap, hogy mióta visszajöttem a wellnessről, láthatólag megnőtt az önbizalmam. Azelőtt sokkal törékenyebb, esetlenebb voltam szerinte. Úgyhogy nagyon örülök, hogy kifelé is sugárzom, amit belül érzek. A wellness nagyon jó volt amúgy, nem gondoltam, hogy nem csak testileg, hanem lelkileg is ilyen jót tesz az embernek.

Voltam randizni kb 1 hete. A Csajok és pasik révén. Még ilyet nem csináltam, hogy egy teljesen idegen emberrel talizzak. Nem is sikerült jól, mert egy igazi seggfej volt. Pontosan az az emberfajta, amit nem birok elviselni magam mellett. Nem is pazarlok rá betűt.

Jövő héten személyzeti buli lesz. El tudom képzelni, hogy a fiúk már kötik a fogadásokat, hogy kivel fogok összejönni. Lehet, hogy csalódást fogok okozni nekik, ugyanis nem tervezem. Nem akarok senkit megszerezni. Persze nem zárom ki a lehetőséget, mert ugye lesznek ott ismeretlenek is, illetve az alkoholtól forrni fog a vérem, főleg, hogy már egész régen nem éreztem férfit magamhoz közel. Majd kiderül. Arra már számítok, hogy 2-3 szerelmi vallomást be fogok gyűjteni. Meg vannak rá a jelöltjeim. Ám ezek mind esélytelenek.

Szerző: Liyliyth

2 komment

Gaz csábítónak titulálva

2009.11.15. 23:43

Rolo és Felhőcske ismét színre lépett az életemben. Bizos érezték, hogy mostanában kicsit eseménytelen és ezért felkavarták az állóvizet...

Ezek az események nagyjából a ezen a héten következtek be:

1.-Editől megtudom, hogy Felhőcske összejött valami sráccal, és összeköltözik vele, elhagyja Rolot.

2.-Rolo sms-ben kér, hogy a héten találkozzunk valamikor, menjünk el koktélozni.(a történteket nem említi)

3.-Hajnalban hazaérve  a munkából felmegyek iwiwre, és két üzenet vár rám:az egyik Felhőcskétől, a másik a hugától, melyeknek az a lényege, hogy fel vannak háborodva, amiért tönkretettem ezt a kapcsolatot, mert hogy én összejöttem a Roloval. Felhőcske röviden, kulturáltabb formában írt, de a huga olyan stílusban, amit egy 17 éves lánytól nem igazán tudok tolerálni. Szerinte én elszedtem a legjobb barátnőm pasiját, lefeküdtem vele(!), ja és a lakótársaimmal is dugok!! Olyan üzenetet kapott vissza, amiben eléggé kiosztottam! Felhőcskének viszont csak annyit írtam, hogy holnap felhívom és tisztázzuk!

4.- Beszélek Felhőcskével./Végre, egy év elteltével hallom a hangját!/ Először szkeptikusan hallgat, várja, hogy én is bevalljam, amit már Rolo megtett.-Igen, Rolo azt állította, hogy én meg ő lelki társak vagyunk, és már alig vártuk, hogy Felhőcske eltűnjön a képből és most mi össze fogunk jönni és össze is költözünk.-Aztán ahogy előadtam az én verziómat, éreztem, hogy hisz nekem és mondta is. Rolo elmondta neki, h nyáron többször találkoztunk, hazavitt vidékre, elköltöztetett, amiket Felhőcske eléggé sérelmezett, mert hogy tehettem ezt a háta mögött. Mondtam, h mivel már nem voltunk bnők és nem is beszéltünk, nem a háta mögött volt. Illetve ismét elmondta, h Rolo akarta, h szakítsa meg velem a kapcsolatot, ő mindig ki akart békülni, de zsarolta, h akkor kiteszi a szűrét, és akkor nem tudott volna hova menni.Ő még mindig nem felejtett el...

5.-Rolo ír nekem iwiwre, hogy mizu, mivel smsekre nem válaszolok. Hát leírom, hogy miért nem és hogy eléggé kiakasztottak a történtek, és esetleg adna-e valamiféle magyarázatot? Ez ma történt.

Itt tartunk most.

És hogy hogy látom: Felhőcskének hiszek. Érzem, h igazat mond. Ezt azzal is alátámasztja, hogy ő benne lenne egy hármas találkában, amikoris szembesítenénk Rolot a hazugságaival. Gondolom Rolo velem vágott vissza, amiért Felhő otthagyja egy másikért. Hogy merészel belekeverni, és leégetni Felhőcske családja előtt is?! Ami pedig azt illeti, hogy annó ő tiltott el minket... ezt is elhiszem. Gondolom azt képzelte így majd nagyobb esélyekkel indul nálam. Bár ebben a kérdésben továbbra is haragszom Felhőcskére, mivel ha igazán szeretett volna, nem engedett volna el. Szerintem neki is könnyebb volt így, mivel már akkor is féltékenykedett.

Nagyon remélem, hogy nem fognak újra összejönni és hogy Felhőcskével egyszer majd újra...nem tudom jó lenne-e....

 

Tegnap voltunk bulizni White Angelben lakótársaimmal. Jó volt, kicsit kitombolhattam a feszültséget. Utána Villangóval aludtam. Nem próbálkozott be semmivel, csak átölelt és már aludtunk is. Olyan édi!:)

Kivel?!?

2009.11.03. 21:49

Ma kihirdették a nyári eladási verseny eredményét a munkahelyemen: nyertem egy wellness hétvégét. Szép és jó és örülök, de igazából nincs kivel menjek. Mert hát kivel lenne jó? Egy pasival természetesen, akivel szeretsz együtt lenni, és szivesen elromantikáznál vele. Na és ez az ami nincs jelen az életemben mostanság. Rittig nem olyankor jön a lehetőség, amikor van megfelelő személy, pl mikor Viktorral jártam milyen jó lett volna! Most meg nem tudom kivel menjek.

Mekkora problémáim vannak, mi? Atya Ég!:)

Nos hát akkor nagy valószínűséggel majd valamelyik barátnőmmel megyek vagy vmelyik barátommal, lakótársammal(Villangó?), nővéremmel...

Vaaaaaaaaaaaaaagy

Addig beszerzek valakit! De valami arra érdemeset ám.

/A Zé ügy elég erőteljesen stagnál a se híre, se hamva állapotban, és egyébként sem érdemelné meg./

Bevezetik nálunk a szervízdíjat, illetve bizonyos havi forgalom túllépése esetén jutalékot kapunk. Következésképpen fejlesztenem kell a manipulációs képességeimet a minél több és drágább termékek eladásának szintjén. És akkor jóval több pénzt fogok keresni, mint eddig.

***Dollares*** :)

Szerző: Liyliyth

1 komment

Igen, elég nagy a csend errefelé. De azért itt vagyok! És jól vagyok! Volt egy kisebb őszi depim, amolyan "feleslegesnek érzem magam ezen a világon, és nem jelentene túl nagy problémát, ha egyik pillanatról a másikra eltűnnék". De elmúlt. :))

Furi, de mióta van itthon netünk, kevesebbet netezek, legalábbis blogolok, mint eddig. Ez olyan, mint mikor a szerelmes párok összeköltöznek, és onnantól fogva kevesebbet találkoznak, mint előtte. Ezt már több ismerősöm is állította. Én nem tudom, mert nincs ebben tapasztalatom. Furi.

Zével a kapcsolatom...olyan, mint eddig: van is meg nincs is. Most leginkább nincs, mondhatni 2 hete. Ja, forr is már a vérem. Pedig még csak 2 hete...

Villangóval a kapcsolatom...hmmmmmmm....érdekes! De jó értelemben érdekes:)

A munkahelyemen kőkemény sales verseny van, amit szeretnék megnyerni, de legrosszabb esetben is élmezőnyben lenni. Most erre koncentrálok. Plusz járni kéne angolra. Miért vagyok ilyen lusta?!? És híznom is kéne. Ma reggel bekentem magam önbarnítóval, és a tükör előtt jobban szemügyre véve magam, nem igazán tetszett a látvány. Már nagyon csontos vagyok. Ez nekem nagyon nem tetszik...

Már csak 2 hónap, és 26 leszek. Jajajajajaj, de nem akarom!....

Lebukta

2009.09.25. 21:24

Az elmúlt napokban, hetekben az történt, hogy sajnos lebuktattam saját magam a hülyeségemmel a lakótársaim előtt. Úgy volt, hogy megyek át Zéhez, és mivel látták, hogy készülök valahova, mondtam, h randim lesz. Aztán ők pont lementek boltba, mikor hívott Zé, h indulhatok. Ám az úton észrevettem,h otthon maradt a telefonom. Rohantam vissza, nehogy hívjon Zé. De mikor beléptem, Steeve már így fogadott: "Zé keresett 2x is, és mikor felvettem, nem szólt bele. Vele randizol?"-Persze leblokkoltam és teljesen zavarba jöttem, valamit mondtam, de az biztos, h nem valami kielégítő magyarázatot. Majd gyorsan elmentem. Villangó semmit nem szólt, rám se nézett, elfordított háttal állt. Ő gyűlöli Zét. Megijedtem, mert féltem, csalódott bennemel fog tőlem távolodni ezmiatt. De szerencsére nem. Pár nap múlva, mikor beszéltünk, kérdezte milyen volt a randim. Én meg előadtam vmi kamu történetet. Nagyon rosszul hazudok egyébként. Ő meg mondta, h tudja, h Zével taliztam, és nem érti, miért pont vele és mekkorát fogok csalódni. Tudom, hogy igaza van, még így is, hogy nem támasztok nagy elvárásokat. Akkor is nagyon fog fájni. Ezért is nem akarom előttük felvállalni ezt az egészet, mert tudják, hogy jobbat érdemlek, és amúgy se látom értelmét, mert úgyis megint lesz vmi összeveszés, aztán megint nem találkozunk, akkor meg minek?

Amúgy Zé ki volt ezen akadva, hogy tartottam Villangó véleményétől, sőt azóta is vitatárgyát képezi köztünk Villangó. Mert ők utálják egymást. De attól én még jóban lehetek mindkettővel, vagy nem?

Egyébként jól alakultak mostanában a dolgok Zével, jó érzéseim voltak felé. Viszont kedden taliztunk, és kicsit türelmetlen meg kedvetlen volt. Aztán lefekvésnél mondta miért. A hugának lehet tüdőtágulata van. Az egy gyógyíthatatlan, halálos betegség, tudtátok? Én nem. Úgyhogy nagyon nagyon remélem, hogy nem erről van szó, mert Zé beleőrülne! Imádja a hugát. Meg hát olyan fiatal lány...

Rohadt betegségek!

Szerző: Liyliyth

2 komment

Bármerre lépek Zé terem

2009.09.13. 21:52

Na nem mintha annyira ellenemre lenne a dolog igazából, de tényleg ez van mostanában.

Kb. egy hete kezdődött a dolog, amikor munka után lakótársaimmal és pár kollegájukkal beültünk inni egy helyre. Aztán Steevevel már épp indultunk volna hazafelé, mikor ki jelent meg a lépcsőfordulóban? Zé!

Persze meglepődtem, de valahogy mégis olyan természetes volt az egész, és örültem, hogy látom. Egyébként úgy talált ránk, hogy Villangó már korábban elhagyta a társaságunkat és pont találkoztak az éjszakain és mondta neki Villangó, hogy tőlünk jön, erre Zé a következő megállóban leugrott a buszról és jött. Steevevel ők nagy barátok és már rég nem találkoztak, de azért gondolom én is elég nagy vonzótényező voltam.:)

Persze Zének örömére még maradtunk, nem is keveset. Éreztem a rajongását, hogy mennyire örül, hogy lát és beszélhetünk, miközben ott ülök mellette. És ez kölcsönös volt. Utána még haza is jött velünk, feljött kicsit. Majd reggel elmentek Steevevel(aki utazott el), és szinte rögtön írt nekem, hogy mit csinálok aznap. Igazság szerint én már akkor vissza akartam hívni hozzám, mert kívántam a testét, de annyira k.o.-n voltam, hogy bealudtam. De miután felkeltem sms-ztünk, aminek az lett az eredménye, hogy átmentem este. Akkor volt a meccs, azt megnéztük, közben nagyon toltam a bacardi-kólákat, és így másnaposan és úgy, hogy alig ettem egész nap, nem tett túl jót. Szóval bealudtam. Szegény Zé hiába simogatott stb., kivoltam. De aztán feléledtem és szexeltünk. 2x is, mert az első nagyon rövid ideig tartott. Isteni volt és már nagyon rámfért. Kb 10szeresen élveztem minden érintést, csókot és mozdulatot, mert 1 hónapig meg voltam fosztva ettől a csodás érzéstől. Újra éreztem, hogy élek, hogy folyik a vér az ereimben.

A történtekről és erről a szünetről nem beszéltünk semmit. Minden másról viszont annál inkább. Már ez is hiányzott, nagyon szeretek vele beszélgetni.

Azóta csütörtökön szeretett volna velem találkozni, de én szerda-csüt vidéken voltam. Ám amikor csütörtökön este 10 körül hazaállítottam, nem csak Steeve várt otthon, hanem Zé is. Na mondom, hogy még! Dvdztünk, és ott feküdt mellettem, és olyan jó volt érezni az illatát! És most nem a parfümjére gondolok, hanem a Zé-illatra. Utána én mentem feküdni, ő haza.

Tegnep pedig munka után én hívtam fel, hogy talizzunk. De ő már megbeszélte Steevevel, hogy mennek inni. Így én is mentem. Meg Villangó is. Ami némi problémát vetett fel, ugyanis én tudtam, hogy nem nagyon kedvelik egymást, de azért azt nem gondoltam, hogy ezt ennyire nyíltan kifejezésre is juttatják! Elsősorban Villangóval voltak problémák, nagyon szemtelen volt, Zé inkább csak védekezett meg visszavágott. Hát így egymás alázása, lekezelése ment egész este. Ami engem zavart. Mivel hogy mindkettőt szeretem. Ma meg is kérdeztem Villangót, hogy hogy gondolta ezt az egészet, kicsit túllőtt a célon(főleg,mikor a szájára vette Zé hugát, akit pedig tényleg mindennél jobban szeret), mire azt a választ kaptam, hogy Zé ennél sokkal rosszabbat érdemelne, mert egy féreg. Gondolhattam volna amúgy, h nő áll az egésznek a hátterében. Villangónak kb 1 éve volt egy nagy szerelme, és akkor még mindjáan egy helyen dolgoztak, és azt mondja Zé ráment a csajra, és Villangónak meg ilyet mondott: Nyugi, nem dugom meg a csajodat!

Szóval akkor erre én most mit mondjak? Tudom, hogy Zé is kurvára megéri a pénzét! Mindegy, megpróbálom többet nem összeengedni őket. Sajnáltam Zét tegnap, tudom, hogy Villangó megbántotta.

Egyébként tegnap ugye nem mehettünk haza együtt sajnos, mert a fiúk nem tudják mi van, és remélem, hogy soha nem is fogják megtudni, mert biztos, hogy csalódnának bennem. Különösen Villangó. Olyan sokra tart, mint nőt, nem akarom elveszteni a megbecsülését.

Zével ma nem tudtunk talizni, mert elment Győrbe. Reményeim szerint majd jövő héten, mert át akarom élni újra a szexet. És elraktározni magamba minél többet belőle.

Mióta nem írtam, voltam Siófokon nyaralni pár napot. Jó volt, bár lehetett volna melegebb is, főleg a víz. Meg az történt, hogy elromlott a fényképezőm, nem fényképezett, most adtam le szervízbe nagy hiszti közepette, ugyanis arra a kérdésemre, hogy mégis mikor kapom vissza a gépem, a vevőszolgálatos csak flegmán ennyit válaszolt: Nem tudom!-Én : De mégis mikor, egy év múlva?-Ő: Hölgyem, nem tudom!-Persze, hogy kiborultam, nem?

És a szabadság óta melóztam ezerrel, péntek-szombat-vasárnap-hétfőn mentem orrba-szájba, reggeltől estig. Úgy hogy azt hiszem hogy nem is lehet csodálkozni rajta, hogy tegnap egész nap csak otthon voltunk a lakótársaimmal és ittunk kb 12 órán keresztül. Szóval volt ellazulás. Egyes részletek homályosak. Villangó kicsit nyomult, mint mindig, amikor részeg. Annyira szeretem, ahogy hozzám ér. Mármint nem csinál semmi különlegeset, csak jó érzés nagyon.

Zé írt nekem kb egy hete. Otthon voltam szabin vidéken, pont takarítottam, és annyira nem hiányoztak a pesti problémák. Ezt írta: Azért remélem valahogy jóvátehetem a hibám. -És én ezt válaszoltam(némi gondolkodás után, de szerintem annyira jó lett, és annyira belülről jött): Itt nem hibáról volt szó, hanem hozzáállásról. Erről nem tehetsz, ennyit váltottam ki belőled. Csak ez nekem nem elég, még egy szexpartnertől sem. Elmúlt már a haragom amúgy, de azzal együtt sajnos a kedvem is.

Két esélyes a dolog amúgy:

1.-Ugye egy hét telt el azóta , hogy a berágós sms-t írtam, és úgy volt vele, na meg kéne már dugni a Lylythet, ha ezt írom, biztos minden rendben lesz.

2.-Tényleg komolyan gondolta, nem akarta azzal, hogy nem hív vissza elbaszni, ami kettőnk közt volt.---De mi volt???---

Egyébként jól elvoltam nélküle teljesen. Ma éreztem először, hogy hiányzik. Tudni akarom mi van vele, jól van-e, meg olyan jó vele beszélgetni, és megnevettet meg én is őt, és tök jó olyankor! A szex is hiányzik. Önmagában véve is, de főleg vele. Ő biztos jól elvan, mert tuti vannak női. De gondol rám azért néha? És sajnálja, hogy ennyi volt? Ha tényleg igazánigazánigazán, akkor valahogy még úgyis jelentkezni fog, mert nem bírja ki! Mindig az jut eszembe amúgy, amikor még májusban rendszerint kint ittunk a Margit szigeten és szinte egész éjjel beszélgettünk. Jó volt. Hogy elmúlt... Illetve nekem már ezekkel a feltételekkel nem volt az igazi.

Mindegy, majd jön más biztosan...

Most meg az jön, hogy hazamegyek és megeszem a thai kajám, amit vettem! Imádom!!!

Páros lábbal...

2009.08.19. 23:23

...rúgtam ki a köcsögöt!

Nos, azóta, hogy hívtam Zét és nem vette fel + vissza se hívott, 1X keresett, de mivel dolgoztam, ki voltam kapcsolva, aztán pedig természetesen nem hívtam vissza. Aztán vasárnap írt nekem, hogy még egy hétig nélkülöznöm kell a társaságát, de aztán mehet!

???

Mi mehet? Miről beszél ez?

Annyira furcsán érintett, hogy írtam is neki, hogy egyáltalán nekem címezte-e az üzit. Mire válaszolt, hogy nekem, és azért írta ezt, mert a héten nem kommunikáltunk. Ja, és hogy ma ráérek-e.

A következő választ kapta:

"Igen, úgy elég nehéz kommunikálni, hogy vkit hívok és nem veszi fel + nem hív vissza! Bár biztos én vagyok a hülye, amiért azt feltételeztem, megtisztelsz ennyivel! És bár ilyen hozzáállással szivesen nélkülözöm a társaságod, mégis mért kéne még egy hétig és aztán mi mehet? Semmi nem mehet!"

Erre pedig már vissza se írt, gondolhattam volna, mert egy konfliktuskerülő szar, és ebből is elegem van egyébként! Egy férfivel lehessen már egy jót vitázni, könyörgöm! Inkább verjen meg, minthogy meneküljön a viták elől! Arról nem beszélve, ha igazán számítanék neki, nem hagyta volna ennyiben az egészet! De elmondom én mi van: biztos van neki más(ok), és most ezért hanyagolt engem, de azért még talomban akart tartani a biztonság kedvéért. Mit várt? Hogy aranykeretbe foglaltatom a nevét, amiért kilátásba helyezi, hogy több, mint 2 hét után találkozhatunk, nem számítva, hogy addig rám sem baszik, még a telefont sem veszi fel? Mit képzel ez magáról? Hogy háreme van, és éppen azt hívja magához, akihez kedve szottyan, és az legyen érte hálás? Nem, ez nekem így nem! Ilyet nem játszok. Még ha csak szexről lenne is szó köztünk(bár ennél már rég továbbléptünk, nagyrészt miatta!), akkor is lennének elvárásaim, hogy ne csak egyoldalú legyen a dolog. Elég volt!

____________________________________________________________________________

Tök jól vagyok amúgy! Bár holnap dolgozom, és ez némi aggodalommal tölt el(nagyon sokan lesznek!), de aztán megyek szabira! És jövő hét hétfőn megyek Siófokra öcsémmel és unokatesóimmal!:)))Happy!!! És vettem ma 2 cipőt is(az egyiket féláron) és ez már önmagában véve feldob! Hát még az, hogy vettem gésagolyókat is, és egyáltalán nem voltam zavarban a sexshopban, nem úgy, mint mikor a vibrátorom vettem! Fejlődöm! + kaptam törszvásárlói kártyát 20%-os kedvezménnyel, ja, és tetszik az eladó!:)

És ha mindez még nem lenne elég, van két csodálatos lakótársam, és igaz, hogy vannak hibáik(ma pl 2 hete penészedő húst dobtam ki a hűtőből), de igazán kedvelem őket, és tök jó így hazamenni, meg venni nekik kenyeret, és kaját csinálni, és nézni ahogy megeszik 2 perc alatt kb, mert finom és sose volt még ilyen jó dolguk! Villangóval szemben ugyan voltak fenntartásaim, mert elég nehezen engedek közel embereket, de mivel ő egy olyan pasi(és épp ezért buknak rá a nők), hogy elhiteti velem, hogy én vagyok a legvonzóbb csaj a világon, és hogy mennyire jó dolog, ha tvnézés közben ott szuszogok mellette, és kicsit odabújhat hozzám, hogy sikerült belopnia magát a szivembe! Igen, nő vagyok én is, és ilyenektől elgyengülök! Bár néha vitázunk, de olyankor gyorsan lebirkózzuk egymást!:)

Szóval ez van most.

 

Így gondolom...

2009.08.11. 20:09

Zéről azóta sincs semmi hír, talán jobb is, mert ha fog írni(ha!), azt hiszem nem teszi zsebre, amit tőlem kap! Rájöttem, hogy egy férfihoz való viszonyomban talán egyik legfontosabb tényező a hozzáállása. Jelen esetben ez pedig nem éppen megfelelő, mint tudjuk. Csak legyen erőm nemet mondani, mert eléggé jól jönne egy kis szex, és persze a vibrátorom is ilyenkor döglik be!(remélhetőleg csak az elem fogyott ki!)

Atosz és Madárka kibékültek, sőt szerintem össze is jöttek, de legalábbis randizgatnak. Ehez csak gratulálni tudok! Gondolom megbeszélték, hogy nem történt köztünk semmi. Bár gyanítom Atosz azt elfelejtette közölni, hogy ő azért bepróbált elég rendesen. Mindegy. Legyenek boldogok! Egyébként akár még azok is lehetnének, ha Madárka visszavenne az egójából, és változtatna a stílusán, meg levetközné ezt a nagy felszínt. Nem hiszem, hogy menni fog. Majdnem egy hétig nem beszéltem vele, de vasárnap közvetlenül együtt dolgoztunk 15 órát, és így azért nehéz. Ráadásul tök rendes volt, segített, minden, úgy hogy valamennyit beszéltünk. De a történtekről nem. Szóval most így vagyunk, de a hátam mögött biztos jól kibeszél. Elég kétszínű a nő. Nekem mindegy, eddig is voltak fenntartásaim vele szemben, de most már biztosan tudom, hogy nem akarom magamhoz közelengedni.

Most pedig hazamegyek, mert Steeve már vár, sörrel és pattogatott kukoricával, mert egész este dvdzni fogunk! Nem olyan rossz ám fiúkkal lakni!:)

Tears

2009.08.07. 21:49

Annyira szomorú vagyok! Persze Zé miatt megint, ki más lehetne az oka?

Az volt, hogy ugye megdumáltuk, hogy valószínűleg csüt.ön(azaz tegnap) találkozunk. Ám szerdán mikor végeztem a melóval hajnal 1 tájt és bekapcsoltam a telóm, egy üzenet várt tőle, melyet este 10-kor írt, h megy bulizni. Ilyet ő csak akkor ír, ha azt szeretné, h menjek. Felhívtam. Nagyon be volt rúgva. Ennyire még nem volt soha mióta ismerem. Egyből elkezdte nekem mondani, hogy a Margitszigeten van, és odajött hozzá egy csaj, akivel régen dugott, és most is biztos le akar vele feküdni. Ledöbbentem. Nem értettem mért mondja ezt nekem. Ezt mondtam is, meg hogy ez nagyon romantikus. Erre ő, hogy ő mégis inkább velem szeretne lenni. Mondtam hogy akkor odamegyek. Ő meg, hogy akkor menjek haza vele, és légyszives aludjak vele, mert ha itt marad, biztos megdugja a nőt, és változtassam meg. Ez mi?!

Természetesen mentem, és haza is mentünk, de nagyon be volt rúgva, összevissza beszélt, tökre leégetett a buszon is. És folyamatosan fényezte magát, hogy milyen jót dughatott volna, ő mégis inkább velem akart lenni, annak ellenére, h nekem meg is van. De mondom, ha én nem hívom fel, megdugta volna a csajt. Azt mondta lehet. Szóval biztos. Mindenesetre én nagyon örültem, hogy eljött velem és ilyen őszintén elmondta ezt az egészet. Úgy éreztem ez már eredmény. Otthon pedig kierőszakolta, hogy fürödjek vele, mert ez milyen fontos neki, utoljára 10 éve volt olyan barátnője, akivel együtt fürdött és nyíljak meg előtte. Én is csak egy fiúval fürödtem eddig együtt, a 3 éves kapcsolatommal. Szóval ez számomra se olyan dolog, hogy akárkivel. De belementem. Folyamatosan csak nézte az arcom meg puszilgatta a talpam. Én azt feltételeztem ez már jelent valamit. És jól esett. Örültem neki. Másnap sokáig aludtunk, és miután felébredtünk, nemsoká kellett mennie dolgozni.

(Ja, a ribanc így hogy vele nem, összejött a lakótársával, és itt aludt a mellettünk lévő szobában! Retek!)

Ugyebár eredetileg csüt.ön taliztunk volna, de így már erről nem volt szó, csak mondta, h éjfélig dolgozik, aztán lehet találkozik egyik volt kollegánkkal. Azért én este vártam, hogy esetleg majd jelentkezik. Igaz éjfélkor már aludtam, de kivételesen nem némítottam le a telóm. Persze hiába, mert baszott keresni.

Aztán ma kora délután rácsörögtem, mivel tudtam, hogy ma nem dolgozik, át akartam ugrani vmikor, ugyanis eléggé be voltam gerjedve. Nem akartam egész nap a nyakán lógni, azt se akartam, h menjünk ki strandra(pedig jó lett volna, és régen még mindig ő mondta, h menjünk). Úgy éreztem, ha ő elvárhatja hajnal 1kor hulla részegen, h menjek el érte, én is megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy átmegyek hozzá, ha épp úgy tartja a kedvem. Erre nem veszi fel a telefont. Meg azóta is vissza se hívott. Akkor én most mire gondoljak? Valaki mással van? Vagy csak egyszerűen nem akar velem lenni? Akkor meg mi volt ez az egész szerdán? Nem értem! Nem vágom mi van, és ez nagyon idegesít!

Annyit mindenesetre tudok, hogy ha valaki hív és arra nem vagy képes, hogy visszahívjad, az az ember kb semmit nem jelent neked! És előadhatja nekem a Hattyúk tavát a kádban, ez akkor is így van! És ez fáj. Meg az fáj, hogy tudom, hogy most jött el az a pont, hogy ki kéne rúgnom, páros lábbal. Pedig nem akarom megtenni. Mert ragaszkodom hozzá. És ez már nem csak az önérzet meg szerelmi párbaj, hanem gecire hiányozna! Csak nekem meg így gecire nem jó! Elegem van! Belőle is meg mindenből! Olyannyira, hogy sírok, miközben írom ezt a szart és folyik az orrom is és ez nem valami jó, mivel mindez egy internetkávézóban történik! Erről ennyit! Tényleg, mosoly az élet!

A buli(botrányba fulladva)

2009.08.04. 23:03

Jaj de nagyon régen nem írtam, mert egyszerűen nem volt időm! Csak a munka mindig meg a buli, és másnap döglés egész nap...

Szóval azóta találkoztam Zével, csaknem 3 hét kihagyás uán, és mondhatom igen kellemes estét töltöttünk együtt. Jó volt újra érezni az illatát, az ízét, az érintését, a csókjait, a testét ahogy nekem feszül és bennem van. Emellett nagyon jót beszélgettünk. Ő váltig állítja, hogy azóta ő sem volt mással. Annyira váltig, hogy már majdnem elhittem. Majdnem. Meg tökre féltékeny az egyik lakótársamra, Villangóra. Jó volt ezt látni rajta.:) A szexet követő másnap is végig együtt voltunk. Elmentünk étterembe is. És a találkozást megelőzendően szinte minden nap írt, meg felhívott részegen, és nagyon fel volt villanyozódva attól, hogy majd szeretnék lemenni hozzájuk Balatonra. Ám a szex után nem nagyon jelentkezett, 1,5 hete nem találkoztunk csak azért, h kölcsönadjam a bérletem a hugának. És volt egy olyan eset, hogy valamiért hívtam és nem vette fel, de még vissza se hívott! Ez kicsit szarul érintett. Viszont vasárnap és tegnap is mindenképpen akarta, hogy menjek át, de nem tudtam. Ha minden igaz, csüt.ön talizunk. Nem tudom, most valahogy úgy érzem, csak a testemre tart igényt. Persze annyira nagyon nincs ellenemre a dolog. Meg vannak most más dolgaim is...

Már a múltkor említettem, hogy bejön az egyik kollegám, Atosz. Tudom, hogy én is tetszem neki, mindig oltogattuk egymást, néha hazakisért stb. Az 1ik kolleganőm, Lilike meg volt győződve, hogy Atosz össze akar vele jönni. Smseztek is, meg mentek együtt inni(sosem 2tesben) és eléggé fel volt villanyozódva a kiscsaj. A másik kolleganőm(és tévedésem szerint barátnőm) Madárka elég nagy önbizalommal rendelkezik, mondhatni azt képzeli, körülötte forog a világ, és minden férfi a lábai előtt hever. Sejtettem, hogy ezt képzeli Atoszról is, bár én biztosra vettem, hogy Atosznak ez a stílus, meg hogy be nem áll a szája, nem jön be. Emellett Madárka is azt mondta nekem, imádja, de nem jönne vele össze. Tudtam, hogy oltogatják egymást meg smseznek, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az egésznek. Én Madárkának mindenről beszámoltam, hogy mivel oltogat Atosz és én őt, és hogy nem rossz, és estleg benne lennék vele egy görbe estében. Múltkor lementünk Romkertbe, és egész este azzal etetett, hogy beszélt Atoszal, aki bevallotta, hogy én kellek neki, és hogy jön majd le Romkertbe, miattam! Kissé meglepődtem, de végülis elhittem, mert úgy vettem le a jeleket, hogy igaz lehet. Aztán Atosz nem is jött, és kiderült, hogy Madárka csak oltott.

Szombatra az Atosz házibulit szervezett. Lilike is és Madárka is nagyon fel voltak villanyozva, és persze én is örültem, mikor meghívott. Látva, hogy mindenkit szédít, és hogy tetszik a csajoknak, feltámadt a harci kedvem. Kíváncsi voltam, ha az összes csaj ott lesz akit fűzöget, mit fog kihozni a helyzetből. Bevallom azt hittem, tarolok.

Szombaton dolgoztam, úgy volt, hogy meló után én, Svetlana és P. megyünk Atoszhoz, ahol már ott volt Edi, Lili, Madárka + Atosz haverja. Egyszercsak beállított Madárka(Lilivel), mint egy királynő, hogy bunkó volt velük az Atosz, meg nem foglalkozott velük, és hogy elküldte őket a buliból! Nem sokkal később jöttek be Atoszék is taxival, és kint vitatkoztak a teraszon. Később fent az öltözőben összevesztem Madárkával, aki azt mondta nekem és Svetlananak, menjünk velük bulizni, Atoszhoz nem mehetünk és ne is szóljunk hozzá. Majd pont egy énnálam fiatalabb picsa fogja nekem meghatározni, hogy mit tehetek, mit nem! Mit képzel ez magáról? Szóval ezen jól összeugattunk,és hogy ő a helyünkbe nem állna vele szóba, mivel velük bunkó volt, és hogy neki milyen szar, hogy ekkorát csalódott abban az Atoszban, akivel...-és itt drámaian legyint-na mindegy!-és bevágva az ajtót levonul az öltözőből. /Itt már azért kezdtem sejteni, h vmi volt/Ja azt még kihagyam, hogy nem érti minek akarunk menni, mikor arra a buliba mi nem is voltunk meghívva!-Aha, szerinted! Tudja kit kezeljen le! Ez egy fasszopó!

Az lett a vége, hogy jött értük Edi(az a köcsög!), és ők peckesen beszálltak a kocsiba és elszáguldoak. Mi meg mentünk tovább inni Atosszal,a haverjával, Svetlanaval és P.vel. Berúgtam, P.vel kicsit különvonultunk és beszélgettünk, miközben a combjaimat simogatta(miniszoknyában voltam). De semmi több. Csak éreztem, h szeret. Mármint embert. Onnan tudom, hogy megpuszilta a homlokom, mikor szálltam be a taxiba. Ja, azért mert Svetlanaval és a másik két fiúval mentünk Atoszékhoz. Még kicsit iszogattunk, dumáltunk, majd mentünk feküdni. Egyértelmű volt a felosztás:Svetlana A.haverjával, mivel egy ideje már tetszenek egymásnak az egyik szobába és ágyba, mi meg Atosszal a másikba. Ott feküdtem mellette egy kispólóban és tangában ismét, csak most nem volt ott Madárka. Átölelt, simogattuk egymást, és így aludtunk el. Naon jó volt! Ha azt hinnétek, hogy nem próbálkozott be, természetesen tévedtek. Reggel ez is megtörtént. De nemet mondtam. Mivel menstruáltam, sok választásom nem is volt, de ezt ő nem tudja. Egyébként se lettem volna benne. Kérdezte ő is miért. Nem tudom, nincs rá akkora indíttatásom. Most csak azért, hogy mért ne? Meg biztos Zé miatt is. Nem tudom. Pedig megkérdezte, mi lenne, ha össszejárogatnánk. Meg sokáig próbálkozott, nyúlkálni akart folyamatosan, de nem hagytam, és más se volt. Csók se. Ellenben kivallattam mi van Madárkával. Kiderült, a héten munkán kívül is többször találkoztak-kettesben! És Atosz járni akart vele, úgy érezte ez kölcsönös, már kézen fogva jártak, és majdnem smároltak, de Madárka azt mondta neki, majd szombaton. A fasszopó! Direkt azt akarta, h én meg Lili azt lássuk, hogy ő kell Atosznak! Ja, és kikérdezte Atoszt, mit akar tőlünk. Ő meg mondta, h Lilitől abszolút semmit(ez igaz is), rám viszont azt mondta:Őt vinném!-Mire Madárka: Őt vihetnéd is!-Igen, neki ez a nagy barátság? Így beszél rólam, meg az orromnál fogva akar vezetni meg Lilit is? Alattomos sunyi róka! Meg is érdemli, h most azt hiszi, dugtam az Atosszal és tiszta ideg!

Majd írok még a további fejleményekről, mert vannak.

Ja, Zé fülébe simán visszajuthat P.től, hogy ottalvós buliban voltam, és a munkahelyemen úgy gondolja mindenki, dugtunk. Remélem nem lesz ebből gáz!

És az is eléggé sokat jár a fejemben, amit Svetlana mondott a buliban, mégpedig hogy ő már volt 2lány egy fiú felállásban, és biszexuális hajlamai vannak, amit mintegy célzásnak is vehetek. Mozgatja a fantáziám, nem kicsit.

Katasztrófavédelem

2009.07.16. 20:41

Nos, végülis írtam Zének, pontosan rá egy hétre, hogy ő írt. Már nagyon idegesített a dolog, meg hogy azon agyalok, mit írjak. Úgyhogy sztem a legegyszerűbb megoldást választottam, és legalább őszinte is volt:" Jó lenne már szexelnünk! Mi erről a véleményed?"-Velőmből jött, mert már durván kivagyok, már kezdtem elfelejteni mennyire szar ez az érzés. Persze visszaírt, mégpedig, hogy nagyon jól hangzik, és  úgy volt csütön talizunk, csak közben nekem változott a beom, így szerda-csüt-péntek offos voltam, úgyhogy felhívtam, hogy ne haragudjon, de nem hagyhatok ki egy ilyet, hogy 3 szabadnapom van egybe, szóval én hazamennék. Erre ő: Miért nem megyek le hozzá Balcsira?/*!!*/ Persze, hogy lementem volna, annyira jó lenne, nem csak őmiatta, hanem a Balcsi, fürdés, napfény, séta, buli, és persze szex a Balatonban!:) De aztán mégse jött össze, mivel dolgoznia kell, segít az apjának, szóval nem./Vagy lehet közbejött vmi kislány!.../Engem amúgy hidegen hagyott volna, mert el lettem volna napközben a parton, este meg gondolom nem dolgozott volna. De ezt nem mondtam neki, nem akartam akaszkodni. Úgyhogy ennyi, így vissza se jön Pestre, majd csak jövő héten, de akkor remélem tényleg, különben én magamhoz nyúlok!/Bár sztem amúgy is!:)/

Kedden voltunk meló után egyik volt kolleganőm házibulijába. Én mentem, Madárka, Szépike meg Atosz=>(tetszik nekem!) Nem volt olyan nagy  buli, inkább dumálgatós volt. Szépikének már barátnője van azóta, hogy elvesztette fő-(vagy mellék?)szerepét a blogomban, és nagy  a szerelem. Erről dumáltunk vele, és amúgy örülök neki. 4 körül kezdett mindenki elpunnyadni, úgyhogy le akartunk feküdni. Madárka mindenképp haza akart menni taxival, de 5 rongy lett volna, kicsit messze voltunk Pesttől. Úgyhogy kiharcoltam, aludjunk ott. Igaz a házigazda már durván kiütötte magát, szóval magunknak kellett helyet keresni. Befeküdtünk az anyjáék nagy ágyába,  én , Atosz és Madárka. Persze Atosz volt  középen. Én amúgy vártam volna, hogy majd lesz valami összebújás, simogatás, vagy vmi, de nem volt sajnos:(Én meg nem akartam rámászni, mert  P. így is olyan rossz híremet kelti. Pedig sztem bejövök neki...

*Még volt egy olyan mellékvágánya az estének, hogy nem találtuk szépikét, aztán az ablakból megláttuk, h a kocsijában alszik és Madárkával lementünk felhozni. Igen, csak ekkor már átöltöztünk alvósba, ami számomra egy olyan pólót jelentett, amiből kb fél seggem kivolt. Mivel abban a hitben voltunk, hogy már nincs ott senki, így mentünk le. Ezzel szemben kb 5 fiú állt lent a kertben, és igen jól szórakoztak. Én meg mondtam Madárkának, hogy akkor én most felmegyek, mert kicsit cink!Ráadásul a pólóm hátuljára ez volt ráírva:Katasztrófavédelem:)))

És holnap megyek strandra öcsémmel és lehet anya   is  jön! Rég nem volt  már ilyen!***

Szerző: Liyliyth

4 komment

Vársz van!

2009.07.08. 19:55

Zéről: A hisztim után 1 hétig nem jelentkezett. Gondoltam elege lett belőlem, illetve biztos jól elvan a nővel. Aztán vasárnap a következő üzenetet kaptam tőle:" Szia! Ne haragudj, nem akartalak annyira megbántani a múltkor! Sajnálom!"

Na hát nem erre számítottam! Inkább arra, ha ír is, úgy csinál, mint ha mi sem történt volna. Ez lenne jellemző rá. Mi ez a nyálas kamuszöveg? Tudom, hogy kb azt se érti mi volt a bajom. Csak azért írta, hogy békéljek meg és találkozzunk. Ha tényleg érdekelte volna, hogy megbántott, akkor már aznap írt volna, nem egy hét múlva! Mért várt ennyit? Vagy abban bízott, majd én jelentkezem? Vagy nem is érdekelte, de aztán érezte, hogy hiányzom? De én magam, vagy csak a testem ?

Mindegy, azóta, az az immáron 3 napja én nem válaszoltam neki. Tudom, hogy ez tök tirpák dolog, de egyszerűen nem tudam mit reagáljak. Voltak itt különböző ötletek:

Levis: "Mi van, nem jött össze a 35 éves nő?"-De mért írnám ezt, tudom, hogy összejött. Hát odáig volt érte! Zé meg tuti nem hagyta ki.

Villangó(az egyik lakótársam): "Ha őszintén gondoltad amit írtál, akkor majd felhívsz..."-De tudom, hogy nem volt őszinte! Csak így akarta megoldani a konfliktushelyzetet, hogy újra találkozzunk. Az eddigiek ismeretében már ez is nagy teljesítmény tőle egyébként.

De én nem akarok taktikázni, meg kimért picsa lenni! Nem akarom játszani a sértettet, mert már rég elszállt a haragom. Féltékeny sem vagyok már, inkább attól félek, talál valakit, aki komolyan érdekli, és már nem akar velem lenni. És nagyon hiányzik. És tökre bánt, hogy nem válaszoltam neki, és most mit gondolhat. Pedig valójában azért megérdemli. Nem tudom mi lesz szóval, egy kicsit még várok, aztán sztem meg fogom keresni. Mert szeretnék vele lenni. Nagyon jó vele lenni! Úgyhogy remélem az idő nekem fog dolgozni, nem ellenem.

Mi van, most fogok majd beleszeretni, amikor pont nem kéne?!?

Végülis annyira jellemző lenne rám...

Szerző: Liyliyth

3 komment

El van ez már baszva!

2009.06.28. 23:36

Azt hiszem Zével befejeztem, legalábbis egy időre biztos. Az van ugyanis, hogy szombat hajnalban találkoztam vele meló után az ő kezdeményezésére. Minden tök jó, nézzük nála a tévét, beszélgetünk, egyszercsak csörög a telefonja, ő felveszi, és egy nővel beszélget kb 10 percen kereszül. Persze hallottam az egészet, hallatszott a csaj hangja. Be volt baszva, épp a buliból tartott hazafele, kérdezte Zé hol van. Mire ő mondta, hogy hol, csak éppen azt nem mondta, hogy nem egyedül, furcsa mód! És még kivettem a beszélgetésből, hogy együtt voltak ma bulizni, ugyanis hozzám Zé a Morrisonsból jött, csak nekem éppenséggel azt mesélte, volt kollegáival volt. Miután letette, számon is kértem az egészről. A nőt pár hete a Zp-ben ismerte meg, megvédte pár cigánytól, aztán megittak vmit. Most meg először vele volt a Morrisonsba, utána jöttek a fiúk, és elment velük. És hogy nem kell "izélnem", mert ez egy 35 éves nő, gyereke is van, meg barátja is.Csak barátok.

Szerintem ez elfelejtette kivel beszél! Már ismerhetne annyira, hogy nagyon jól tudom milyenek a férfiak, azért nem hagynának ki egy dugást, mert 35 éves meg pasija van! Barátok, persze! Azért cseréltek egyből telefonszámot, azért mentek együtt bulizni, azért őt hívja hazafelé menet, nem a pasiját, azért írt még neki smst, mikor hazaért is! Arról nem beszélve, hogy hallottam mikor beszéltek, hogy Zé mondja: Hát ott volt az András is!-Mire a nő:De te kellettél volna!-Zé meg:Mindenkit nem kaphatsz meg!-Szóval totálisan rá van kattanva, Zé meg nem fogja kihagyni a lehetőséget! Ismerem! És azt vettem le az egészből, hogy kurva jóban vannak, szóval biztos már csomót beszéltek.

Na, persze tök szar volt, ideges lettem, nem szóltam hozzá egy darabig. Abban biztos voltam, hogy eddig nem volt semmi köztük, viszont abban is, hogy majd lesz. És kurvára sért, hogy ennyire hülyének néz, hogy beveszem a dajkamesét! Némileg vígasztalt mondjuk, hogy mégis otthagyta a bulit(és a nőt), hogy velem találkozzon. Meg ugye nem járunk együtt, nem tartozik nekem semmivel, és mindig is mondtam, hogy gondolom, hogy vannak nőügyei, de amit nem tudok az nem fáj. De ezt már tudom. Nem közvetlenül, csak közvetve. Számomra egyértelmű a dolog. De próbáltam lenyugtatni magam, hogy ne duzzogjak ezen, majd holnap átgondolom mi legyen a továbbiakban. Ez is tisztára bújt, meg bizonygatta, hogy nincs semmi, úgyhogy hagytam magam megvigasztalni.Persze, hogy hazudik, mert fosik, hogy elveszít. Viszont egy kurva nagy hibát követett el azzal, hogy felvette a telefont. Mert ebből én levágtam mindent, csak ő ezt nem gondolta, mert úgy látszik azt hiszi ennyire buta vagyok. Azért ez fáj. Ha a barátom lenne, és úgy történik meg ez az egész, fogtam volna magam, és elviharzottam volna onnan, az bizos!

Másnap nem dolgoztam , jól elvoltunk egész nap, dvdztünk, stb. Majd este 6 körül mikor jövök vissza a zuhanyzásból látom, hogy már fel van öltözve buliszerkóba, és mondja a haverjának a telefonba, h mindjárt indul. Mondom mégis hova? Valami koncertre. Mondom jó, hogy én meg lettem kérdezve, hogy esetleg maradjunk-e még vagy valami. És meg sem kérdezett, én megyek-e. Ezt nem említettem neki, de szerintem gáz. Lehet meg volt már beszélve, hogy találkozik a nővel, azért nem hívott. De nem mond ám semmit, csk hallgat, meg úgy viselkedik, mintha misem történt volna! Kerüli a konfliktusokat. De hát mit várjunk egy mérlegtől? Szóval neki ilyen nő,mint én, biztos nem való!

Na, én meg tökre behisztiztem , nem szóltam hozzá, összeszedtem minden ott lévő holmimat. Ahogy kiérünk a lépcsőházból szinte rögtön: Hú, nekem mennem kell, mert jön a buszom!-és puszit akart adni, de én meg ellöktem magamtól, és mentem tovább. Jó, azért ez durva volt, és bánom is, de ő is paréj! Hát ha látod, hogy a csajod be van rágva, akkor csak nem hagyod ott a faszomba, nem!? Mindegy, ő ezt tette. És azóta is semmi. Amilyen béna sztem nem is merne írni, de lehet úgy van vele, neki ilyen hisztis nő nem kell. Meg úgyis ott van az a 35 éves. Biztos, hogy sokkal jobban illik hozzá, mint én.

Úgyhogy azt hiszem ez ennyi volt. Ezekután nincs kedvem találkozni vele. Legalábbis egy darabig biztos, hogy nem. Nem mondom, hogy nem fog hiányozni, mert kurvára fog. Dehát ez van. Tudtuk, hogy nem lesz ez örökéletű. De most már legalább én is nyugodt lelkiismerettel portyázhatok, ha úgy adódik. Már pedig nyár van, nem?;)

Szerző: Liyliyth

2 komment

Erősödik?

2009.06.21. 20:26

Szerdán költözök! A fiúk már várnak nagyon! Rolo fog költöztetni, persze Felhőcske tudta nélkül, mert abból lenne ám csak az igazán nagy balhé!

Zével találkozgatok továbbra is. Kicsit mintha erősödnének a szálak. Ezt abban vélem felfedezni, hogy már nem csak akkor ír meg hív, ha találkozni akar, hanem amúgy is érdeklődik mi van velem. Meg voltunk együtt bulizni! A barátaival ment és engem is elhívott! Máskor meg elment bulizni P.vel(!)-aki megkérdezte tőle, van-e köztünk valami, bár nem értem miért gondolja azt, hogy köze lenne hozzá!?!-és közben hajnalban írta nekem az sms-t, hogy jobban érezné magát, ha velem lenne.:))) Ilyet Zétől? Nem jellemző rá. Meg majd menjünk strandra, billiárdozni, bowlingozni, közös tervek tömkelege. Nem tudom, kicsit furi, érzem, hogy nagyon kedvel, de amúgy még mindig kötetlennek érzem ezt az egészet, és nekem addig jó!

Ediről kiderült, hogy nem csak az ágyban szar, de kollégának is pocsék!  

Mostanában elég sokat ittam, heti 2-3 alkalommal mindig volt egy berúgás, szóval csütörtök óta méregtelenítek. Kíváncsi vagyok meddig birom!:P

Szerző: Liyliyth

2 komment

Keverés-kavarás

2009.06.07. 20:15

Szóval ott hagytam abba, hogy nagyon kellemetlenül érintene, ha kiderülne a munkahelyemen, hogy mi volt, meg van Zé és köztem. Attól függetlenül, hogy ő már nem dolgozik ott. 3 főnököm van, mindegyikkel eléggé jó a viszonyom, és szeretném,ha ez így is maradna. Namármost, az egyik közülük nő, és mindenki tudja, hogy rá volt kattanva Zére nagyon, tök jóban is voltak, de ennyi. Meg aztán ő jött rá, hogy Zé okoskodott, és ő buktatta le. Szóval ha kiderülne, hogy én Zével kavargatok, őt meg nem dugta meg, végem lenne! A másik főnököm meg kurva nagyot csalódna bennem, hogy egyáltalán szóba állok egy ilyen emberrel, és aztán meg biztos gyanakodna rám, hogy én is lopok! Még lehet ki is rúgna! És mindezt azért, mert egyesek nem tudják tartani a pofájukat! Egyébként nem tudom hogy gondolta P., hogy ezt így megkérdezi tőlem! Annyira jóban nem vagyunk, milyen jogon? Mindegy, Zével még ma le lesz tisztázva az ügy, ugyanis este találkozunk. Tegnap írt ugyanis, h holnap 10-ig dolgozik, aztán talizunk-e. Dolgozik? És Pesten? Ez is meglepő. Meg eddig úgy voltam, tuti megy Balcsira, és akkor lezárul ez a viszony, de így meg már kezd nagyon hosszúra nyúlni ez az egyszeri margitszigeti kalandnak indult dolog. Mindegy, úgyis lesz valami, addig kell élvezni, amíg tart! Tökre várom már, h elmondhassam neki ezt az egészet + az egyéb problémáimat, ja és le akarok vele feküdni!:) Szóval várom az estét...

Aztán a Pedro-ügy: Az úgy volt, h volt bent nálam volt kolleganőm, Lilike, és kérdezte mizu Pedroval, mert ő tudott a múltkori Romkertes kalandunkról. Én meg mondtam, h annyiban maradt. Erre másnap kapok tőle egy sms-t, h megszerezte nekem a Pedro számát , aki nem tiltakozott, és nem hagyhatom ki ezt a pasit, írjak neki. Én olyan ideges lettem! Mit kell kavarni? Leéget Pedro előtt? Később bejött hozzám és kiderült, h egy helyen dolgozik Pedro ismerősével, és az hívta fel Pedrot, h megadhatja-e a számát nekem. Nem tiltakozott! Hova szarjak?!? Most ez is komolyan azt várta, hogy majd még én fogom felhívni?! Mert gondolom most azt hiszi, én mondtam a Lilinek, h szerezze meg a számát! Persze, azért annyira nem vagyok rászorulva, már bocsánat! Az nem volt elég, h megkerestem iwiwen, meg még dalszöveget írtam neki, majd megint én szaladgáljak utána?! Kicsit el vannak tájolódva ezek a mai férfiak úgy látom! Szerintem én megtettem amit meg kellett tennem, ő viszont semmit. Bár Lili szerint még vissza kellett volna írnom a válaszára és ezzel Levis is egyetértett. Nem, aranyos volt amit ő írt, de ha akart volna valamit, talán mást is kellett volna írnia, nem gondolják? Nem érdekel, úgyis lesz még ennek folytatása, érzem a zsigereimben, csak úgy látszik még nem jött el az ideje. Ennyi.

Amúgyis, annyi más problémám van. Legfőképpen az albérletkeresés. Pénteken egész nap kecókat néztünk, és tök szoccosak, meg még drágák is, pedig a fiúknak egy hét múlva ki kell költözniük. Nekem a júniust már így is, úgy is ki kell csengetnem, szóval fizethetek 2 albérletet! Remek! Főleg hogyha kifizetem a 2 havi kauciót, alig marad pénzem. Már ha egyáltalán találunk kecót. Holnap néznek a fiúk, de nélkülem:S...

Rolo is írt tegnap iwiwen,h mikor tudnánk talizni, mert szeretne kérni egy szivességet. Na mi van már megint, ezek is nem tudnak leszállni rólam?! Mintha az embernek nem lenne jobb dolga, mint az ő kapcsolati válságukkal foglalkozni...

Mellbevágó kérdés

2009.06.07. 00:09

Az a remek az életben, hogy egyes emberek nem tudnak csak a saját dolgaikkal foglalkozni, következésképp bele kell, hogy avatkozzanak mások dolgába, és olyan témákba gázolni, amihez, nincs közük-még ha jó szándékkal is-és az persze nem számít, hogy ezzel a másik életét megbonyolítják!

Kezdeném azzal, hogy múlt hétvégén nem találkoztam Zével, bár vasárnap már kicsörgött a telefonja, de baszta felvenni, úgyhogy ennyi. Aztán hétfőn hívott, hogy csak most jön vissza, este aludjak nála, mert kedden megy a Balcsira melóügyben, már lehet vissza se jön egész nyáron. Csakhát én hétfőn egésznapoztam, kedden pedig 7-00-ig dolgoztam! Úgyhogy megmondtam, hogy én nem megyek ki, ha holnap visszajön talizhatunk, ha nem akkor meg ennyi. Elkezdi:Köszi!-Nem, majd én egyből ugrok, 2 napig nem alszom, azért mert ő nem volt képes időben visszajönni Pestre! El ne képzelje már!

Végülis nem jött be a meló, szóval kedd este taliztunk. Elmentünk kocsmázni, aztán hozzá. Persze elkezdte kimagyarázni, miért nem jött vissza a hétvégén, de ezzel most nem húznám az időt. Előtte már 2 hete nem találoztunk, és amúgy rohadtul sanszos, hogy csajozott otthon, de most ez különösebben nem érdekel. Ennél jobban viszont az, hogy ugye tök jót beszélgettünk még a kocsmában, és valahogy szóbakerült az, hogy én őt jó embernek tartom-e. Hát kurvára nem! Egy igazi rohadék! Persze ezt így nem mondtam meg, csak mindig annyit, hogy hagyjuk már ezt a témát. És láttam, hogy tök szarul esett neki. És aztán otthon a szex után meg elkezdett nekem nagy pákozdi beszédet tartani, hogy ne tartsam olyan szar embernek azért, mert lopott ugye a munkahelyről/ő is ott dolgozott, ahol most én, és ezért rúgták ki/, mert ennek meg volt az oka, befektetetett több száz ezret valami bizniszbe ugyanis, és folyamatosan adnia kellett még a pénzt, és már alig volt neki, és ezért. Arra a kérdésre, hogy milyen bizniszbe természetesen nem válaszolt. Azt mondta, majd csak később tudja nekem elmondani. Ezt úgy értelmeztem, ha majd jobban megbízik bennem, és közelebb kerülünk egymáshoz. Amúgy meg nem csak azért tartom szar embernek, hogy lopott, azért inkább élelmesnek, de felelőtlennek, mert nem tudta hol a határ. Sokkalta inkább azért, mert egy csajozógépnek tartom, meg azért, amit velem is művelt, meg belehazudott a pofámba, ilyenek. Amúgy furcsállom, hogy ennyire számít neki, mit gondolok róla.

Na, aztán szerdán is nála voltam egész nap, este 10-kor mentem el. Egyrészt sokáig aludtunk, utána meg dvdztünk, aztán még megszexelt, és mentem. Kicsit untam már a banánt így egyébként, sok volt. Ez meg még azt akarta, aludjak megint nála! Persze! Különben mondta, hogy most hétvégén lehet megint megy haza, ami gondolom így is lett, mert azóta is se híre, se hamva. És miért járogatna haza heti rendszerességgel mostanság, ha nem csaj miatt! Nem kell hozzá diploma, hogy rájöjjek!

Na de mindettől függetlenül, éppen ma gondolkodtam rajta, hogy tök jó ez az egész nekem így ahogy van, még soha életemben nem vettem ennyire lazán egy fiút se, és ez így tök jó! Aztán jött P., és persze le kellett rombolnia ezt az egészet!

Úgy volt, hogy kérdezi tőlem, mi van Zével, lent van-e már Balcsin. Én meg megrökönyödve: Hát én honnan tudjam?-Mire ő: Miért, már nem járogatsz vele össze?

Nem tudom leírni a felháborodást, amit ekkor éreztem! Hogy meri ezt megkérdezni?!? Meg mi köze hozzá? És egyáltalán honnan tudja? Azt tudom, hogy anno vágta, de aztán azt is tudnia kellett, hogy vége lett! És akkor most? Csak nem Zé újságolta el neki? Ugyanis vele abban maradtunk, h most aztán senkinek nem mondja el! Ez nem vicc, ha ez kitudódik a munkahelyemen, abból komoly problémáim adódhatnak! Hogy konkrétan mire gondolok, majd legközelebb fejtem ki, ugyanis most abba kell hagynom.

És akkor majd írok a másik kavarós ügyről, melynek főszereplője Pedro...

Remélem holnap tudok írni, mert nagyon nyomja a bögyöm!

Ilyenek vannak

2009.05.31. 19:13

Annyira remek, hogy Pünkösd van, és semmi nincs nyitva, és nincs otthon kajám, mert nem volt eszembe ez az egész, és nem készültem fel rá! Meg ez az idő is nagyon csodálatos! Tegnap úgy volt, hogy megyek Madárkával bulizni, de ilyen hidegben valahogy nem volt indíttatásom. Aztán meg Steeve hívogatott, hogy gyerünk inni. De porcikám nem kívánta, csak betakaróztam és tévéztem. Különbenis, pénteken voltam inni Madárkával, ment a vodka-redbull, meg a mézes-málna, úgyhogy annyira nem hiányzott a pia(mi van velem?!)

Voltak itt a tulajék szerelni a csapot, és így hivatalosan is bejelentettem, hogy júliustól lépek. Nagyon sajnálkoztak. Köszönjék a fasszopónak! Arról nem beszélve, hogy a vita után leült velem beszélni az egyik lakótársam, A., és biztosított, hogy ők nem osztják a retek véleményét, és hogy megérti, hogy úgy beszéltem vele, mert ő is berágott volna, és nem tudja mit képzel magáról ez a csaj, hogy mindent megengedhet magának. És hogy jobban örülne, ha a ő menne el. Mondtam, hogy ezt vele beszéljék meg. De úgyse fogják, mert papíron nagy barátnők. Azért hihetetlen, hogy egyik- másik ember mennyire nem meri felvállalni a véleményét! Én is nagyon jóban voltam ezzel a csajjal, de mikor összeköltöztünk, és kezdett kibújni a szög a zsákból, én megmondtam, ha nem tetszett valami, meg kiálltam magamért! Ők tudják! Ja, és hogy a retek a vita után gondolkodott, hogy felhív! Hát engem ne hívjon fel, mit hívna rajtam?! Puncs!

Amúgy megmondtam Steevenek, hogy össze akarok velük költözni. Nagyon örült. Aztánn lehet, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, mert 2 fiúval lakni biztos nem egy leányálom. De Steevet nagyon szeretem, nem birom elképzelni, hogy vele igazán össze tudnék veszni, meg megromlana a viszonyunk. A másik srácot nem igazán ismerem, remélem nem egy köcsög! Amúgy meg mindjáan vendéglátózunk, alig lennénk otthon. Meg én nagyon kupis csaj vagyok, szokták is mondani, hogy fiúnak kellett volna születnem, szóval ez se lesz gáz nekem. Remélem nem fogom megbánni! Egyedül biztos nem megyek, nem pocsékolom a pénzt/főleg hogy előző hónaphoz képest 80 ezerrel kevesebbet kerestem. Igaz, 1 hétig szabadságon voltam ,de ez akkor is karcsú! Ha ez nem változik, új melóhelyet is kell néznem.../ Még van egy kolléganőm, akinek feldobtam a labdát, hogy bútorozzunk össze. Meggondolja.

Zé meg eltűnt! Mikor legutóbb beszéltünk telefonon, ugye vidéken volt, és kérdezte szombaton visszajöjjön-e, de nemet mondtam, mert akkor még mindenképp menni akartam bulizni. Szóval így abban maradtunk, hogy vasnap talizunk. Igen ám, csak akkor még nem tudtam, hogy hétfőn 10-22ig, kedden pedig 7-éjfélig melózom! És ha Zével lennék vasnap, az azt jelentené, hogy nem aludnék semmit egész éjjel. És akkor nem tudom hogy bírnám az elkövetkező 2 napot. Tehát még pénteken írtam neki, hogy szombaton jöjjön viszza mégis. Vagyis először fel akartam hívni, de ki volt kapcsolva. És az a helyzet, h azóta se kaptam visszajelzést, h megkapta volna az üzim, illetve még 2x hívtam, de ki volt kapcsolva. Azt tudni kell, h ő már nem tud hívni pár hete, mert nem fizette a számláit, és letiltották. De őt még attól lehetne hívni, nem? Szóval gondolom lemerült, vagy nemtom. Az iwiwen volt fent, úgyhogy nem halt meg:) Namármost, ha nem is kapta meg az üzim, elvileg úgy van megbeszélve, hogy ma találkozunk. Nem tudom elérhető-e már, még ma nem hívtam, de ha nem is, meddig tartana valamelyik ismerőse telójáról írnia?! Szóval érdekes. Pedig kedden már megy Siófokra, és ha jól megtanulta az étlapot, sztem már kezdhet is. Jó lett volna még előtte talizni. Még lehet ma rácsörgök...

P.vel nem tudom mi van?! Pénteken el kezdett nekem hegyi beszédet tartani, hogy miért nincs már barátom, olyan klassz csaj vagyok, mért nem állapodok már meg. Mondom, egy:minek kössem le magam, kettő: én nem zárkózom el semmitől, csak sajnos sok a faszfej. Olyanok, mint ő, többek között! Azt hiszi ő akkora nagy ász, hogy már egy éve barátnője van, közbe meg csalja, mint állat, bár állítólag szereti! Ja, nagyon szeretheti! Hát egy ilyen kapcsolat nekem biztos nem kéne! Inkább maradok egyedül! És meg merte kérdezni, hogy mi volt köztem meg Mike között(egyik volt kollegám, most rúgták ki). Ugyanis mindenki meg van győződve-Madárka is!-hogy volt köztünk valami! Akkor hidjék! Csak nem tudom P.nek az egészhez mi köze lenne, és honnan veszi a bátorságot, hogy megkérdezze! És még egy ilyet is beszólt: Beillene a sorba!-Köcsög!

Edi is egy fasz! Valamelyik nap mondom neki, hogy meló után jó lenne beülni egy italra. Erre ő, h nem jó, mert kocsival van, amúgy is 1 órával hamarabb végez. De hogy menjek el hozzá, van otthon sör. Persze, rohanok!Mondom, az úgy nem jó, várjon meg, és én iszom, ő meg kólázik. Azt mondta, meggondolja. Ezzel szemben, nemhogy nem várt meg(pedig csak fél órát kellett volna, mert hamarabb zártunk), hanem azt se mondta, fogd meg a faszom, úgy elment! Biztos nagyon sietős lehetett! Bezzeg, ha azt mondtam volna, megyek hozzá baszni, biztos megvárt volna!

Hihetetlenek ezek a férfiak!

Csak a baj!

2009.05.27. 23:05

Hol is kezdjem?

Rolo ismét felbukkant. Már múlt héten, mikor szabadságon voltam kaptam tőle üzit az iwiwen, hogy mi van velem, és tudja hogy szabadságon vagyok, mivel volt benn a munkahelyemen Edinél.

Ediről: ő az egyik exszeretőm, kb 1 éve kavargattam vele, párszor már írtam itt róla. Na és az van, hogy úgy 3 hete ott dolgozik nálunk(ilyen kicsi a világ!), csak erről nem volt időm írni a nagy Pedro-Zé mizériában. Először furcsán érintett, hogy kollegák leszünk, de most már még örülök is neki, mert tényleg tökre birom, meg ő is, és olyan jó néha beszélgetni vele!

Szóval hozzá jött be Rolo, bár különös, mert tudtommal az előző munkahelyére nem járogatott be, most meg már hétfőn is felbukkant! Még ki se voltunk nyitva, ülünk a meetingen, ő meg sétál befelé, ráadásul rózsaszín pólóban!!!(Egy férfi ne vegyen már fel rózsaszínt, könyörgöm!) Nem beszéltünk semmit, mert én mentem nyitni a másik éttermet. De ez már ilyen bevett szokás lesz, hogy mindig járkálgat befele? Felhőcske meg majd megtudja, és inkább majd kirúgat innen, nehogy véletlen találkozzak a bakjával! Kinézem ebből az elmebeteg nőből! Nekem a balhéra nincs szükségem, elég volt már, amit eddig leműveltek! Különben biztos voltam benne, h Rolo nem fogja kirúgni Felhőcskét, mert még múltkor váltig állította! Ha nekik egy ilyen kapcsolat megfelel...

Amúgy is annyi problémám van! El kell költöznöm! Tudni kell, hogy eddig 3 másik lánnyal laktam egy albérletben, és már jó ideje voltak abból összetűzések, hogy kicsi a bojlerünk, és párszor előfordult, hogy nekik estére mikor jöttek haza nem maradt meleg víz. Persze ezért mindig én voltam a bűnbak, mivel szerintük én fél óráig eresztem a vizet. Ez persze túlzás, de az tény, hogy 3 perces zuhanyzástól én nem érzem tisztának magam./Csak azért, mert az egyiknek ennyi idő elég, és ő azt mondja 2 pohár vízben le tud fürdeni! Hogy hogyan ne kérdezd, bár szerintem egyszerű a válasz:igénytelen!/

Na, és tegnap meló után elmentünk inni Madárkával meg Steevevel, és reggel 5-re értem haza, következésképp dután 1ig aludtam, és aztán zuhanyoztam. Na most a bojlerünk dután nem melegít. Aztán hazajött az egyik lakótársnőm és hajatmosott. Állítólag már ekkor sem volt meleg víz, de a balhé később tört ki, amikor a többiek is hazajöttek, és mentek volna fürdeni. Erre az egyik(akivel mellesleg régen tök jóban voltunk, mentem hozzájuk vidékre meg minden, de mióta együtt lakunk, eléggé megromlott a viszony)átjött, és elkezdte mondani, hogy már megint nincs meleg víz. Mondtam, h sajnálom, de igazából nem tudok vele mit csinálni, nem tudom mit vár tőlem. Hát azt, hogy mindig csak utánuk menjek el fürdeni! Persze, majd este 8 meg 9 órakor kiugrok a munkahelyemről, és hazaszaladok letusolni! Meg majd én nem fogok fürdeni, azért hogy nekik legyen! Meg is mondtam, h nehogymár ő akarja beszabályozni mikor fürdök! Erre teljesen eldurrant az agya, el kezdett üvölteni, h majd ők is ki fognak baszni velem, meg én innen repülni fogok, ja és még ennyit mondott:faszfej, és kiment a szobámból! Na nekem se kellett több, úgy felbasztam magam, remegtem az idegtől! Mentem utána,és mondtam, h velem ne beszéljen így egy fasszopó kurva, mit képzel magáról! Majd később kicsit lenyugodva megmondtam, h júniusba még maradok, de aztán elköltözök, és ha ezt akarták, kultúráltabban is lehetett volna közölni!

Aztán elmentem otthonról, és kicsit levezettem a feszültséget azzal, hogy vettem egy felsőt a Tallyban.:)

Szóval költöznöm kell! Pedig én utálok költözni, és albérletet keresgetni! Most vagy az lesz, hogy Steeve meg a lakótársa is albérletet keres és velük bútorozok össze, vagy elmegyek egyedül. Annyira jó lenne egyedül lakni! Nagyon szeretnék! Csak hát a pénz! Mert ki tudnám fizetni, csak sajnálom, ablakon kidobott pénznek tartom, főleg így, hogy alig vagyok otthon! És pont ezért, nem is tudom hogy lenne időm keresgetni! Másrészről viszont két fiúval lakni...Nemtom. Viszont ők is vendéglátósak, tehát ők is ezt a vámpír életformát folytatják, mint én. Csak félek, h buli lenne buli hátán, meg problémák lennének, és én nem akarok Steevevel összeveszni. Meg nagyon jó lenne egyedül!

Zét is felhívtam ma, ugyanis azt terveztem, holnap meló után átmegyek hozzá. De otthon van vidéken. Valószínűleg vasárnap jön vissza, és akkor talizunk. Ja, és kedden megy a balatoni melóhelyre, és ha minden igaz, utána már kezdhet is! Mesés! Esküszöm hiányozni fog, és nem csak a szex miatt! Nagyon jó vele lenni!

Pedroról sincs semmi hír,

Zé is elmegy,

 én meg itt maradok egyedül!

:(

Szerző: Liyliyth

4 komment

A következő dolgok történtek, mióta nem írtam: Vettem a bátorságot, és bejelöltem Pedrot iwiwen. Aztán persze írni is akartam neki, de nem tudtam mit, nem akartam valami snassz szöveget, pl: örülök, hogy találkoztunk, vagy nem jössz-e be esetleg vmikor hozzám, ígyhát egy számomra kedves Quimbi dal szövegének egy részletét írtam le neki, ami témába is vágott, mégpedig így:

"Voltam New Yorkban, reptéren Londonban, Belinben lassú volt a fény, imbolygott Amszterdam, és hess jött Marakech, Párizsból sms, szikrázott velence, mint Varsóban a fűszeres lány, aki eladó, de én nem Bem apó, halló, halló, halló, hallucináció, csak a szerelem eleven elemem, valahol elveszett, veszettül keresem, sehol se talállak téged életem!"

Aztán másnap ezt elmeséltem egyik kollegámnak,Levisnek, akivel elég jóban vagyok. És ő meg tökre beparáztatott, hogy hülyét csináltam magamból, arra nem gondoltam-e, hogy esetleg Pedro csak azért jött össze velem, mert be volt rúgva, és nem is akar már semmit, én meg ráküldök egy szerelmes dalt, és szegény azt fogja hinni, ráakasztkodom, és biztos nem fog így már akarni semmit. Tök ideges lettem, bár nem tudom mért adok ennyire mások véleményére, ha én ezt az egészet jónak éreztem, meg annyira magamból jött, mindenesetre megkérdeztem volt pasim véleményét is-akivel 3 évig jártam- és ő meg azt mondta, tök büszke rám, és ez szerinte eredeti volt, és ha akarna tőlem valamit a Pedro, akkor ez fogja beindítani. Ha meg nem, legalább tudom, hogy nem hozzám való. Ettől megnyugodtam.

Na, pár nap múlva megkaptam a várva várt választ, amely a következő volt: Ezt a számot ismerem, tök jó, most megvagyok!:)

?!? Te ebből milyen következtetést vonnál le? Levis szerint akkor ez egy lefőzetlen kávé marad. De erre én nem vennék mérget! Nem amiatt, amit írt, inkább a megérzéseim miatt. Érzem, hogy ebből még valami lesz! Az biztos, hogy én már megtettem amit lehetett az ügy érdekében, most neki kell lépnie. Vagy majd összehoz minket újra a sors. Van akire érdemes várni. Rá tuti, hogy az!:)))

Amúgy szabadságon vagyok a héten, vasárnap kivételével. Hazajöttem vidékre, szerencsére jó idő van, napozgatok, pihengetek, rengeteget alszom. Kedd este jöttem haza, ugyanis hétfőn az adóbevallásom intéztem, majd este Zével taliztam. Megint piáztunk a Margit szigeten, aztán mentünk hozzá, dvd-ztünk, és esküszöm annyira jót dumáltunk, ő is elmondott olyan dolgokat, amiket még másnak nem, meg én is neki. El se hiszem, hogy így meg bírtam neki nyílni! Közben elkezdtünk pornót nézni, és nem tudom hogy csináltuk, de hajnal 4-től reggel 7-ig megállás nélkül ment a szex! És kurva jó volt! Pedig én nem szeretem a hosszúra nyúlt meneteket, de ez most nagyon jó volt.

Én nem tudom hogy fogok erről valaha is lemondani...