Csak a baj!

2009.05.27. 23:05

Hol is kezdjem?

Rolo ismét felbukkant. Már múlt héten, mikor szabadságon voltam kaptam tőle üzit az iwiwen, hogy mi van velem, és tudja hogy szabadságon vagyok, mivel volt benn a munkahelyemen Edinél.

Ediről: ő az egyik exszeretőm, kb 1 éve kavargattam vele, párszor már írtam itt róla. Na és az van, hogy úgy 3 hete ott dolgozik nálunk(ilyen kicsi a világ!), csak erről nem volt időm írni a nagy Pedro-Zé mizériában. Először furcsán érintett, hogy kollegák leszünk, de most már még örülök is neki, mert tényleg tökre birom, meg ő is, és olyan jó néha beszélgetni vele!

Szóval hozzá jött be Rolo, bár különös, mert tudtommal az előző munkahelyére nem járogatott be, most meg már hétfőn is felbukkant! Még ki se voltunk nyitva, ülünk a meetingen, ő meg sétál befelé, ráadásul rózsaszín pólóban!!!(Egy férfi ne vegyen már fel rózsaszínt, könyörgöm!) Nem beszéltünk semmit, mert én mentem nyitni a másik éttermet. De ez már ilyen bevett szokás lesz, hogy mindig járkálgat befele? Felhőcske meg majd megtudja, és inkább majd kirúgat innen, nehogy véletlen találkozzak a bakjával! Kinézem ebből az elmebeteg nőből! Nekem a balhéra nincs szükségem, elég volt már, amit eddig leműveltek! Különben biztos voltam benne, h Rolo nem fogja kirúgni Felhőcskét, mert még múltkor váltig állította! Ha nekik egy ilyen kapcsolat megfelel...

Amúgy is annyi problémám van! El kell költöznöm! Tudni kell, hogy eddig 3 másik lánnyal laktam egy albérletben, és már jó ideje voltak abból összetűzések, hogy kicsi a bojlerünk, és párszor előfordult, hogy nekik estére mikor jöttek haza nem maradt meleg víz. Persze ezért mindig én voltam a bűnbak, mivel szerintük én fél óráig eresztem a vizet. Ez persze túlzás, de az tény, hogy 3 perces zuhanyzástól én nem érzem tisztának magam./Csak azért, mert az egyiknek ennyi idő elég, és ő azt mondja 2 pohár vízben le tud fürdeni! Hogy hogyan ne kérdezd, bár szerintem egyszerű a válasz:igénytelen!/

Na, és tegnap meló után elmentünk inni Madárkával meg Steevevel, és reggel 5-re értem haza, következésképp dután 1ig aludtam, és aztán zuhanyoztam. Na most a bojlerünk dután nem melegít. Aztán hazajött az egyik lakótársnőm és hajatmosott. Állítólag már ekkor sem volt meleg víz, de a balhé később tört ki, amikor a többiek is hazajöttek, és mentek volna fürdeni. Erre az egyik(akivel mellesleg régen tök jóban voltunk, mentem hozzájuk vidékre meg minden, de mióta együtt lakunk, eléggé megromlott a viszony)átjött, és elkezdte mondani, hogy már megint nincs meleg víz. Mondtam, h sajnálom, de igazából nem tudok vele mit csinálni, nem tudom mit vár tőlem. Hát azt, hogy mindig csak utánuk menjek el fürdeni! Persze, majd este 8 meg 9 órakor kiugrok a munkahelyemről, és hazaszaladok letusolni! Meg majd én nem fogok fürdeni, azért hogy nekik legyen! Meg is mondtam, h nehogymár ő akarja beszabályozni mikor fürdök! Erre teljesen eldurrant az agya, el kezdett üvölteni, h majd ők is ki fognak baszni velem, meg én innen repülni fogok, ja és még ennyit mondott:faszfej, és kiment a szobámból! Na nekem se kellett több, úgy felbasztam magam, remegtem az idegtől! Mentem utána,és mondtam, h velem ne beszéljen így egy fasszopó kurva, mit képzel magáról! Majd később kicsit lenyugodva megmondtam, h júniusba még maradok, de aztán elköltözök, és ha ezt akarták, kultúráltabban is lehetett volna közölni!

Aztán elmentem otthonról, és kicsit levezettem a feszültséget azzal, hogy vettem egy felsőt a Tallyban.:)

Szóval költöznöm kell! Pedig én utálok költözni, és albérletet keresgetni! Most vagy az lesz, hogy Steeve meg a lakótársa is albérletet keres és velük bútorozok össze, vagy elmegyek egyedül. Annyira jó lenne egyedül lakni! Nagyon szeretnék! Csak hát a pénz! Mert ki tudnám fizetni, csak sajnálom, ablakon kidobott pénznek tartom, főleg így, hogy alig vagyok otthon! És pont ezért, nem is tudom hogy lenne időm keresgetni! Másrészről viszont két fiúval lakni...Nemtom. Viszont ők is vendéglátósak, tehát ők is ezt a vámpír életformát folytatják, mint én. Csak félek, h buli lenne buli hátán, meg problémák lennének, és én nem akarok Steevevel összeveszni. Meg nagyon jó lenne egyedül!

Zét is felhívtam ma, ugyanis azt terveztem, holnap meló után átmegyek hozzá. De otthon van vidéken. Valószínűleg vasárnap jön vissza, és akkor talizunk. Ja, és kedden megy a balatoni melóhelyre, és ha minden igaz, utána már kezdhet is! Mesés! Esküszöm hiányozni fog, és nem csak a szex miatt! Nagyon jó vele lenni!

Pedroról sincs semmi hír,

Zé is elmegy,

 én meg itt maradok egyedül!

:(

A bejegyzés trackback címe:

https://lylyth.blog.hu/api/trackback/id/tr851147891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ASDF ASDF (törölt) 2009.05.27. 23:16:51

ilyenkor érzem szerencsésnek magam, a lakótársam amióta együtt lakunk a legjobb barátom lett. persze vannak vele problémáim, de alapjában véve eléldegélünk egymás mellett. élni és élni hagyni :)

Pedro ezek szerint már veszett fejsze nyele. Legalábbis erre tippelek.
Rolo-t meg tökön kéne rúgnod, abból értene :D Ha tényleg csak ürügyekkel miattad jár be, az kibaszott szánalmasnak hat.
A kapcsolatod Zével a jelek szerint már több, mint csak szex kapcsolat, habár a franc tudja, ilyenben még nem volt részem eddig...
Most nagy megmondóembernek tűnhetek

Liyliyth 2009.05.27. 23:25:21

Több, mint szex, mert nem csak a szex jó vele, hanem együtt lenni, beszélgetni stb. De úgy nincsenek iránta érzelmeim./Szerencsére, mert nagyon megszívnám vele/ Rossz, hogy elmegy:(
Amúgy jó, hogy megmondóember vagy, jó tudni mások hogy látják az életemet!:)

ASDF ASDF (törölt) 2009.05.27. 23:57:31

@Lylyth:
Na ez az a mesgye, amit nem tudok felfogni, mert nincs benne tapasztalatom. Jó vele lenni, de nagyrészt a szexre épül a kapcsolat nem? Hiányzik a közelsége, a beszélgetések, a szex, a biztonságérzet amit nyújtani tud, de ahogy már korábban kifejtetted, nem akarsz tőle rendes kapcsolatot.
Nálam ezek a dolgok annyira gerincét adják egy kapcsolatnak, hogy miattuk biztos elnéznék egy csomó dolgot és a vesztembe rohannék...de te tudod a határokat, és úgy tűnik hogy kezedben tartod az irányítást.

Liyliyth 2009.05.31. 17:29:47

@Titkos ügynök: Nem, igazából az a dolog hiányzik, amitől azt érezném, hogy mindig vele akarok lenni, egész nap csak ő járna a fejembe, bármikor rohannék hozzá, és nekem kell és kell. Ezt nem érzem.
Ahogy mondod, gerincét adja egy kapcsolatnak, ha jól érzem magam vele, jól el lehet vele beszélgetni, és persze jó a szex. De ez mind még kevés ahhoz, hogy járjak vkivel, függetlenül attól, hogy milyen ember, ha nincs meg ez az érzelem. Viszont ha megvan, nekem se számít semmilyen ész érv, én is elvesztem a dolgok feletti irányítást, és akkor bármit megtennék az illetőért, küzdenék érte stb. Már rég nem volt ilyen. De ez az ami egyik pillanatban nincs ott, a másikban meg már ott van...
süti beállítások módosítása